Csád dékán fogyás
Tengerek ősz mezein, hol a pásztor szél a sötétet mindig a gálya előtt görgette, hol ég sose látszott, hol reggelre a kétszersült eltűnt a kosárból és a fedélzetmester Szent Gertrúdhoz esengett patkány ellen, egér ellen, mert Kos hava volt, köd, csizmát, bőrgombot pedig elrágtak sunyi szörnyek — sziklák sípsora közt, Madagaszkártól a Magellán szirtszorosig, mágneshegytől mágneshegyig, izzó tűzövezetben, a Hoorn-fok örök viharában, ahol csak Szent Eulália szűz, utazók őrangyala védett — csorba szigetláncok fövenyén ismét, szakadatlan jégzivatarban, hol ronggyá foszlott a vitorla, hol megtébolyodott kvadráns, szextáns, kronométer: ott is, igen, mindig Tefeléd fordult a delejtű.
Rád grönlandi sötét délben, sikló kutyaszánon, fullasztó hóban, dermesztő sarki telekben, mégis az Északi Fény Csád dékán fogyás, mégis föl, ameddig bírni lehet — de sem öt földrész próbái, csodái, sem szigetek buja képsora nem tudták a bolyongó homlokcsontja mögül kínzott arcod kitörülni. Annyi kaland és dermesztő szerelem, veszedelmek és égő győzelmek után sómarta hajóját irgalmas szelek így terelik révedbe, szülőföld.
- A magyar nyelv honfoglaláskori elterjedése meg bizonyított, mert a kettős hon
Hogy, ha mi vár még rá, ezután itt várja. Beérvén déli füvek párája helyett egy szalmakazallal, dzsungel zöldje helyett egy járóföldnyi mezővel, végre Vezuv, Himalája helyett egy vézna vigasszal: egy sírhelynyi csupasz dombbal, mely ráborul egykor.
